Mozinauta

Elhihetitek, hogy legszívesebben azt írnám ide, hogy ez a film minden ígéretet betartott. Az előzetesek egy sötét, elgondolkodtató és látványos animációst sugalltak, de ebből csak az animáció sikerült. Tudom, az én hibám. Nem szabadott volna bedőlnöm a trailernek.

Shane Acker rendező a 2005-ös azonos című rövidfilmjét bővítette ki kb. 70 percre + stáblista. Erre lehet mondani, hogy szép munka, mert képes volt összeszedni még egy órát, vagy azt, hogy ha csak ennyire futja, akkor nincs értelme kibővíteni. És miért ilyen rövid a film? Mert nincs megállás. Miért nincs megállás? Mert a film siet. Egyszerűen nem ad magának időt a kibontakozásra. Nincs merengés a gyönyörűen megrajzolt romokon, vagy egy hosszú érdekfeszítő párbeszéd. Mindenki látótávolságon belül van, minden tárgy kézközelben, így véletlenül sincsenek fölöslegesnek tűnő, de rendkívül hasznos szünetek. Ha ezekre odafigyelnek, akkor megvan a minimum 90 perc és egy hibával kevesebb a listán.
Ha nem lenne ez a mozi, el se hinném, hogy ilyen szinten keveredhet a kreativitás és a sablonok használata. Amit Acker 4 éve megálmodott, az varázslatos, de nem elég egy egész estés filmhez. Így nem volt más választása, meg kellett toldani a történetet pár cselekményszállal. És itt jönnek a közhelyek. A robotok fellázadása, a félreértett professzor, és egyéb finomságok. Az eredeti rövid és néma. Szinte mindent a nézőre bíz, és ezért olyan lenyűgöző. Az új film, viszont beszél, de semmi érdekeset nem mond.
A legnagyobb gond maga 9. Ő lenne a főhős, de semmi olyat nem tesz, amiért hősnek tekinthetjük. Mindent elront, és mégis elvárja, hogy higgyenek neki és kövessék. Egy félresikerült karakter lett. A többiek pedig eléggé egysíkúak, de ennek okára magyarázatot kapunk, így nem tartozik a hibák közé.

A fentiekből úgy tűnhet, hogy utáltam a 9-t. Pedig nem. A hibái ellenére egy kifejezetten szórakoztató 70 perc volt. Le tudja kötni az embert. Néhol még a kellő hangulat is megvolt. Az a baj, hogy túl sok reményt fűztem a mozihoz. És biztos vagyok benne, hogyha Acker kicsit rutinosabb lenne, ez a film is bekerült volna a legnagyobbak közé. Talán majd a következő munkája. Szóval ha a szívből jövő 9 érdekel, akkor keressétek meg a rövidet, ha pedig egy hullákkal díszített mese kell, akkor itt a mozifilm. Jó volt, de sokkal jobb is lehetett volna.

Erre a filmre úgy ültem be, hogy lövésem se volt, mit fogok látni...Úgy jöttem ki, hogy egy tökéletes alkotást láttam. A tökéletesség persze szubjektív, mert másokat lehet hogy zavart a film első harmadára jellemző dokumentarista jelleg, vagy az űrlények kinézete, de nekem ez volt az utóbbi idők legnagyobb élménye. Minden hozzávaló benne volt: idegenek, akció, (elgondolkodtató) mélység, szív, és a maga módján még humor is. A történet eredeti, a karakterek hihetőek(végre nem egy szent a főhős), a képi világ meg egyszerűen lenyűgöző. Bizonyíték, hogy egy jó filmhez nem egy vagonnyi pénzre van szükség, hanem egy érdekes sztorira és egy lelkes rendezőre.
Fölösleges további hosszú sorokon át áradoznom a filmről. Ha sci-fi rajongónak érzitek magatokat, és még nem néztétek meg, akkor irány a mozi. Ezt látnotok kell.

Becstelen brigantyk: Stílusos, szórakoztató, brutális Tarantino film, megtömve kiváló színészekkel és alakításokkal. Az év egyik legjobbja. Apró szépséghiba, hogy a jeleneteket legtöbbször túlhúzták. Ha minden párbeszédből lenyesik a fölösleges részeket, akkor talán nem érezné olyan hosszúnak az ember. Összességében egy fergeteges moziélmény a felemás szezon végén.

Hajsza a föld alatt: Egy metrórablós film, ami elcsépelt témája ellenére igyekszik kerülni a közhelyeket. Az egyszemélyes szuperkommandó beküldése helyett, itt a reálisabb oldaláról közelítik meg az eseményt. Itt nincs "Nem tárgyalunk terrosristákkal." helyette a "Fizetünk, csak ne öld meg az embereket." van. Denzel Washington és John Travolta remek választás volt erre a mondhatni párharcra, mivel a film leginkább a kettőjük eszmefuttatásairól szól. Ez egy remake, aminek nem láttam az eredetijét, így gond nélkül mondhatom, hogy remek munka. Nem a sokszor nézős fajta, de egyszer mindenképp megéri.

Fél éves csúszás után végre itt az új Harry Potter mozi. Mindenki izgatott, már az éjféli előadáson is teltház volt - ami miatt le is maradtam róla. De így legalább alkalmam volt meghallgatni pár ismerősöm véleményét, mielőtt megnéztem. Amennyire tudok, próbálok pontosan idézni: "Életem legrosszabb filmje./Olyan, mint egy romantikus vígjáték. Nem elég Harry Potteres./Mennek erre-arra, Harry ordítozik egyet, és vége./Végig aludtam az egészet." Elképzelhetitek, mennyire felvidítottak ezek a vélemények. Az év legnagyobb reménysége, csupán egy öngól lenne? Szégyenfolt az eddig egész szépen teljesítő szériában? De ezt nem hagyhattam annyiban. Meg kellett néznem a szakma véleményét is, mielőtt (látatlanba) teljesen leírnám a filmet. Egy kritikát se találtam, ami lehúzta volna a Félvér herceg. Sőt, egyenesen a legjobb Potternek nevezték. Ember legyen a talpán, aki ilyen szélsőséges vélemények után aggodalom nélkül be tud ülni a filmre.

Kétség sem férhet hozzá, hogy ez egy hosszú, és helyenként elég lassú film, de ez nem jelenti azt, hogy unalmas is. Itt az egész a befejezésről szólt. Például a Tűz serlegében, van egy esemény - a Trimágus Tusa - ami egy hosszú folyamat, és fenn tudja tartani a tempót 2 órán keresztül, a finálé pedig csak egy ráadás. Ezzel szemben a hatodik részt a fináléra hegyezik ki, és az addig elvezető úton meglehetősen kevés akciót produkálnak. Báár...van hídomlás, kivddics, harc az Odúnál, Harry-Draco párbaj, és barlangban kalandozás.
A köztes idő kitöltésére - hála a jó Istennek - nem a Michael(Bay)-módszert alkalmazták. Mi az a Michael-módszer? A Transformers 2 kényszeresen meg akar felelni minden korosztálynak, ezért a robbanások közötti időt bugyuta-fölösleges-idegesítő karakterekkel és poénokkal tölti ki. Szerencsére a félvér herceg az emberi kapcsolatokat veszi elő, amitől kissé romantikusabbá válik az előző részeknél, de ezt meg is bocsátjuk, mert a szereplők szerelmi botladozásai kifogyhatatlan homurforrásnak bizonyulnak.

A három főszereplő hozza az elvártat, nincs velük semmi gond. Meglepetés volt viszont a Dracot játszó Tom Felton. Félre lett dobva az állandóan görénykedő, de mégis beszari Malfoy, és kaptunk helyette egy komoly szenvedést átélő, önmagával küzdő karaktert. Lavender (Ron csaja), bennem olyan érzést keltett, mint a Főnix rendjében Umbridge. Ha jó napod van, röhögsz a túlbuzgóságán, ellenben egy nehezebb nap után csak azt kívánod, hogy takarodjon a képből, mert rohadtul idegesítő. Persze minden tiszteletem a színésznőnek, mert a feladatát nagyon jól elvégezte. Szerencsére ebből a részből se maradt ki Luna Lovegood (az én személyes kedvencem) 1-2 mondatos jeleneteivel egy újabb szintre emeli a filmet.

A Harry Potter és a félvér herceg az eddigi talán legvicesebb rész, de a sok röhögés között mégis érezni lehet a sötétséget, ami áthatja. Talán ettől lesz olyan jó, és sokak szerint a legjobb Potter film. Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, azt mondanám, hogy ez a vihar előtti csend. Mielőtt belekezdenénk a két részes mindent eldöntő csatába, még nevettünk egy jót, és jobban megismertük a karaktereket. A szomorú az egészben, hogy ilyenkor kezdi el érezni az emberi, hogy hamarosan vége a 2001 (könyvben 1997) óta tartó kalandnak.

Kezdjük ott, hogy a magyar cím (már megint) félrefordítás. Természetesen az előző részben alul maradt Álcák próbálnak elégtételt venni, de az eredeti címben(Revenge of the Fallen) szereplő The Fallen nem más, mint az új gazságmester. Elvégre Megatront pótolni kell, hacsak vissza nem hozzák.....ja tényleg őt is visszahozták - nem spoiler, ha odafigyeltél az előzetesre akkor ezt már tudod - Szóval most egyszerre 2 gonosszal kell szembenézni az egyesült autobot+katonaság csapatnak. Eredmény: felemás.

A Transformers filmeket - mint általában minden popcorn mozit - szeretni meg utálni lehet. Az első résznél én inkább a szeretni csoportba tartoztam. Az akciójelenetek és a lenyűgöző robotok ellensúlyozni tudták a tinivígjáték vonalat, és a klisés szerelmi szálat. A folytatásnál már evidens volt a látványorgia, és a megállás nélküli akció, tehát most kellett volna bedobni a titkos hozzávalót. Ehelyett  a masszív robbanássorozatot erőltetett poénokkal és további klisékkel próbálták lazítani. De akkor hova is tartozom? Szeretnem? -Nagyon akarom, de nem megy. Utálom? -Ez Transformers. Nem lehet olyan rossz, hogy utáljam.

A részletesebb elemzést kezdjük a rossz dolgoknál. A film leggyengébb pontja a nézőkre zúdított poénáradat, és egyéb sziporkák sora, amik nem működnek. Inkább erőltetettek és fárasztóak. Ha belegondolok, minden rossz ebben a filmben a viccekhez köthető. Például vannak az ikrek. A két új autobot akik szinte több szerepet kapnak, mint Űrdongó, vagy Optimus. A kis piros és a kis zöld (nevekre nem emlékszem,nem is akarok) végig fel vannak pörögve és csak úgy ontják magukból az ötéveseknek való, rosszabbnál-rosszabb "vicceket". Kevésbé lenne zavaró, ha tennének is valamit a cselekmény előremozdításáért, de nem. Szinte olyanok, mint a Family Guyban a random poénok, amik után annyi jön ki belőled, hogy what the fuck. A különbség, hogy a Family Guyon lehet röhögni, ezen pedig nem. A kis terepjárót, Wheelie-t, csak az menti meg, hogy oka van a létezésének. Egyébként ő is rendkívül idegesítő. Körülbelül 4-5 poénnak sikerült mosolyt csalni az arcomra, és ezek közül egy se kapcsolható a fentebb említett 3 robothoz. Sőt, ahhoz, hogy ezek az új autobotok ekkora szerepet kapjanak, háttérbe kellett szorítani az ismerős arcokat. Talán egy-egy mondatot ha kapnak. Ami igazán érzékelteti a szenvedésemet, hogy számomra már a szerelmi szál is felüdülésnek számított.
Az első rész stáblistája óta vártam erre a filmre. Az első adandó alkalommal bevetettem magam a moziba, és azóta is emészt az a csalódottság, amit az első fél/háromnegyed óra alatt éreztem. Amikor Sam anyja betépett a hasis sütitől, (életemben először!) megfordult a fejemben, hogy elhagyom a termet. 1-2 jelenetet leszámítva kínzás volt az a 30 perc. De hála a jó Istennek, ahogy közeledtünk a végkifejlett felé, úgy javult a film is.

Először az erdei csatánál tudtam azt mondani, hogy ez már Transformers. Addig a jelenetig számomra el se kezdődött a mozi. Ha a réggebi filmeknél egyet értettek a véleményemmel, akkor most tegyetek magatoknak egy szívességet, és kérjétek meg a mellettetek ülőt, hogy az első Megatron vs. Optimus bunyónál keltsen fel, addig pedig aludjatok egy jót. Najó ez talán nem a legszerencsésebb javaslat, de sok bajtól megkímélnétek magatokat.
Szóval a fák közötti csihi-puhival elkezdődik a film, és egész élvezhető marad az utolsó percig. És ez a furcsa az egészben, a nagyonrosszból átvált élvezhetőbe, tehát ha kicsit összeszedik magukat lehetett volna simán pöpec. Bár ez ízlés kérdése. Jó volt újra látni Josh Duhamel, és Tyrese Gibson karaktereit(a két katona), sőt még John Torturronak(Simmons) is örültem. Sokkal jobbat alakít, mint az első részben.
Amiben Bay eddig jó volt, azt most se rontotta el. Robbanás, meg rohanás volt dögivel,  a kamerát is jobban kezelte, és egy elfogadható sztorit is összeraktak neki. A nagy gond az, hogy a BUMMok aránya megegyezett PUFFok arányával. De egy BUMM nem elég egy PUFF kiváltásra, így egy kicsit rossz szájízt hagy maga után a dolog. Magyarul: az első rész jó volt, mert kevesebb hülyeség volt benne, mint királyság. A másodikban viszont a hülyeségek száma egyenlő a királyság mértékével, tehát a film nem élvezhető maradéktalanul.

A játékidő 157 perc, ami lássuk be, szép eredmény. Ha ebből kivágnának mondjuk 37 idegölő percet, kiírnák az ikereket, és kasztrálnák a Devastatort(=kevesebb altesti poén), a végeredmény 100% tiszta szórakozás lenne. És ez nem azt jelenti, hogy egy tökéletes filmet kapnánk, csak egy kellően élvezhető Bay mozit(lásd: az első Transformers). Én egy árnyalattal sötétebb, okos poénokkal teli, akciódús folytatást vártam. Ha a trilógia befejező részénél ezt sikerül megvalósítaniuk, akkor én boldog leszek és megbocsátok ennek a darabnak.

A világ nagyrésze elpusztult, Arnold politikusnak állt, és McG-t ültették a rendezői székbe. Rosszul hangzik, de mégis igaz. Ilyen feltételekkel vajon lehet jó Terminátor filmet készíteni? Szinte lehetetlennek tűnik, de igen. Sőt, a Terminátor - Megváltás nem csak egy értékelhető tisztelgés Cameron művei előtt, hanem egy méltó folytatás is.

1991-ben mindenki abban a hitben élt, hogy a Terminátor sztorinak vége szakadt. A szálakat elvarták, a Terminátor megsemmisült, és az ítélet napja elmaradt. De a pénz nagy úr, így 2003-ban eljött a folytatás, melynek egyetlen igazán értékelhető húzása az volt, hogy elhozta a várva várt nukleáris apokalipszist. A negyedik rész már a tényleges háborúban játszódik, ahol John Connor, anyja tanácsait követve próbálja elpusztítani a Skynetet. A harc a gépek ellen egy véget nem érő küzdelem, amiben az embereket már csak a remény élteti. Mindenki a saját környékéről próbálja kitakarítani a gépeket, míg a nagy fejesek egy **************** bujkálnak és egy összehangolt támadás megtervezésén agyalnak. Egy ilyen világba ébred Marcus Wright (Sam Worthington), akit 2003-ban kivégeztek, de csodával határos módon most(2018) újra  az élők között találja magát.

Ezt a folytatást leginkább a Star Trekhez tudnám hasonlítani. Szintén egy rendkívül népszerű sztorit kellet úgy életre kelteni, hogy a régi fanok se anyázzanak, és még új rajongók is legyenek. És ez az, ami itt nem jött össze. Míg a Star Trekkel nagyjából mindenki meg van elégedve, addig a Megváltás nagyon megosztja a közönséget. Az egyik csoport elfogadta, hogy az első két filmet nem lehet felülmúlni, de ettől függetlenül érdekli a folytatás, a másik pedig pont emiatt nem akar új filmet látni. Lehet szeretni, meg lehet utálni. Mindenki döntse el magának. Ami engem illet, nekem bejött ez a mozi. Rég várok arra a részre ami teljes egészében a jövőben játszódik, és végre megkaptam. Nincs okom a panaszra. A készítők egy hihető posztapokaliptikus világot hoztak létre, amit még jobban erősített az ezüstös árnyalat. A CG-t többnyire csak akkor használták, ha tényleg szükség volt rá(vagy már meg se tudom különböztetni a valós képet a rajzolttól), és John Connor is képes volt irányítani az ellenállást. A vicces az egészben, hogy ez már a harmadik film, amiben szerepel John, de még mindig nem ő a főszereplő. Eddig Arnold lopta el tőle a filmeket, most pedig Worthington kap több időt a kibontakozásra. Én előszeretettel várom azt a részt, ahol végre az ellenállás vezetője kerül a középpontba.

A film ereje a látványban, a hangulatban, és a különösen jó akciójelenetekben rejlik. Emellett tele van utalásokkal az előző részekre, ami eszünkbe juttatja a régi szép időket. Számomra a T4 valamivel több, mint egy átlagos blockbuster a nyári szezonból. Ha még nem láttátok, üljetek be rá.

"I'll be back."

A túlnyújtott franchise-oknál többnyire az a baj, hogy a készítők a rengeteg leforgatott film után elfelejtik, mit is akartak mondani nekünk az elején. Manapság egy sorozat akár 3 rész alatt is kiéghet, és sok év múlva már csak úgy emlékszünk rá, mint egy jó film meg pár gyenge toldalék. Hollywood rájött, hogy legkönnyebben úgy támaszthatja fel az egykor dicső történeteket, hogy elveti az egyre kínosabb folytatásokat és visszatér a kezdetekhez - James Bond, Batman, Hannibal(bár itt igazából az eredettörténet volt a rossz húzás), X-men és még sorolhatnám. J.J. Abrams úgy vélte, hogy valami hasonlóra van szüksége a sokak életét meghatározó Star Treknek is. Az igazat megvallva nem tévedett. Én mindig is nagy trekker voltam, és fájó szívvel néztem végig, ahogy ez az univerzum szépen lassan elenyészik. Az aranykor után az emberek kinevették, elfelejtették és homályba taszították, pedig nem ezt érdemelte volna.

Ez a film a két főszereplő (Kirk,Spock) múltját, a legénység verbuválódást, és az első kalandot meséli el. Ezzel egyszerre teszik boldoggá a régi rajongókat, és szerznek maguknak új híveket a készítők. Aki még sose látta az Enterprise legénységét érdeklődve tekinget jobbra-balra, fejtegeti a karaktereket, és próbálja megérteni az univerzumot. A hardcore trekkerek pedig kíváncsian várják, hogy kerül Kirk a kapitányi székbe és miként menti meg újra(először?) a már ismerős világot.

A film előtti első gondolatom az volt, hogy a fiatal színészek, a tökéletes vizuális effektek és Abrams kiölik a Star Trekből a jól megszokott hangulatot, de szerencsére rosszul hittem. Amellett, hogy végre el tudtam hinni amit a vásznon látok még a régi szép emlékek is visszaköszöntek. A pittyegések a háttérben, a régi egyenruhák, a klingonok említése, a romulánok szerepeltetése, a hajók stílusának megőrzése mind segítettek abban, hogy újra az Enterprise-on érezzem magam. A legnagyobb öröm a filmben, hogy a hagyományok megőrzése mellett sikerült még több életet és akciót lehelni a történetbe. A hájp végig azt sugalta, hogy ez valami új, valami pörgősebb, valami más, mint az eddigi ST filmek. Engem zavart, hogy ennyire ráfeküdtek a különbségekre, de megértem, hogy csak így lehet új rajongókat szerezni, és végülis tényleg más volt mint a régi részek. A gyors vágások a film elején kicsit zavarosabbá teszik a cselekményt a kelleténél, és sokszor több poént vittek bele,mint amire számítani lehetett, de mégis működött a dolog.

Ha most beszélhetnék J.J. Abrams-szel, megköszönném neki, hogy ilyen sikeresen feltámasztotta fiatalságom egyik legfontosabb történetét, és mások számára is érdekessé tette azt. Az egyetlen hiba(?) a filmben, hogy nagyjából egy percre sem áll meg a cselekmény, így a kétórás játékidő is nagyon kevésnek érződik. Remélhetőleg a következő részben ezt a hibát is helyrerakják.

Mint tudjátok eddig három egész estés X-men film jött ki, és a közönség többnyire mindegyiket szerette. Én úgy vagyok velük, hogy jó-jó meg minden, de valami hiányzik. Sose tudtam feltétel nélkül imádni ezeket a filmeket, és sajnos ezt most sem mondhatom el.

Már a címből is könnyen kitalálhatjuk, hogy miről is szól ez a film: Rozsomák(Farkas) múltjáról. Az eredeti trilógia legrejtélyesebb és legérdekesebb szála mindig is ennek a karakternek a múltja volt, ezért is volt ennyire várós ez a film. Sokak szerint mítoszrombolás vagy karakterlaposítás, ha elmesélik a múltat és ezzel kiszívják a mutánsból a misztikumot, a tudatlanság varázsát, de engem akkor is érdekelt ez a történt. Igazából nem érte el, hogy ezentúl másként tekintsek Rozsomákra,de így legalább kerekebb lett a történente. (vö.: Az eredeti Star Wars trilógiából az jön le, hogy Darth Vader egy szívtelen sith, egy reménytelen gyilkos, majd az újabb három rész után inkább tragikusnak érezzük a karakterét.)

Amit ebben a filmben művelnek leginkább úgy nevezném, hogy mutánsmészárlás. Bemutatnak rengeteg új, különleges képességű mutánst, majd egyenként likvidálják valamennyit. Egy ideig talán érdekes a motiváció, de kédőbb már csak azt kívánja az ember, hogy többet ne gyilkolásszanak. Persze, nem voltak feltűnően jó alakítások, vagy karakterábrázolás, de egy esetleges újabb spin-offra(Magneto, Ciklon) megérhettek volna. A legrosszabb amit tettek és amit sose bocsátok meg, az ahogy Wade Wilsonnal bántak. Ha elég teret kapott volna és jó sorokat, Gambittel elvihette volna az egész filmet. De ez természetesen nem így működik, elvégre  ez egy Rozsomák film. Hugh Jackmanen látszik, hogy már negyedjére játssza ezt a mutáns. Majdnem tíz éves kapcsolatuk után már gondnélkül ülteti magába az adamantium karokat minden egyes jelenetben, és ezzel kicsit magasabb szintre emeli az egyébként látványra alapozó középszerű filmet.

A sok égbe üvöltés és egy meglehetősen idióta csavar után már úgy érezzük, hogy többször nem lehet átverni ezt a szegény embert, de természetesen mind tévedünk. A sztorit vagy elkapkodták, vagy túl sokat akartak, de igazából sose működött. Talán úgy gondolták, hogy a látvány elegendő lesz. Többnyire az is volt, de helyenként nevetségessé vált, vagy egyszerűen giccses lett.

Vannak részei a filmnek, mikor egész mélyen repül, de ettől függetlenül szórakoztató, és talán szerethető. A véletlenszerű Simpson család utalások, és Hugh Jackman nézhetővé teszik, akár többször is. Én nem tudom utálni. A hibái miatt haragszom, de basszus, Rozsomákról van szó. Ő az egyik legjobb képregényhős.