Mozinauta

 A dinamikus duó kiegészül egy idegennel. Ha jól sikerül, megkérhetnék Pault, hogy a következő közös filmbe is szálljon be.

 Hmm...Nehéz dolgom van ezzel a filmmel. Miközben megpróbálom szavakba önteni az élményt, folyamatosan egy tinifilmekből közhelyessé vált mondat kering a fejemben: Nem haragszom, csak csalódott vagyok. Akármennyire is szeretném, nem mondhatom, hogy 2010 legjobb filmjét láttunk. Valószínűleg még az első 10-ben sincs benne. Pedig gyér évünk volt. Olyan ritka esettel állunk szemben, ami egy esetleges pro - kontra listán mindkét oldalon hasonló mennyiségű elemeket sorakoztatna fel. Könnyű lenne rásütni a ratyi jelzőt, de egyrészt igazságtalan lenne, másrészt sokan már úgyis megtették helyettem. Lássuk hát, miért is ilyen nehéz határozott véleményt mondani a Tron: Örökségről.

A látványról nem akarok sokat írni, úgyis tudjátok. A többség csak azért megy el megnézni, hogy 1 évvel az Avatar után legyen mire csorgatnia a nyálát. A Rács (így hívják a filmbeli mesterséges helyszínt) a fénycsíkokkal szegélyezett plasztik/üveglapok városa. Csodálatos. Az egyszerűség és a modernség ötvözete. Kellően steril környezet ahhoz, hogy sose felejtsük el - egy bámulatos, géppel alkotott világban vagyunk. Minden épület, minden tárgy, minden jármű ezt a stílust követi, így egy egységes képet kapunk, ami könnyen hanyag pislogáshoz vezethet. Ez a film ereje és sajnos a vesztét is ez okozta.
A készítők tudják, hogy alkotásuk eyecandy szempontjából igen vonzó. Félnek a beskatulyázástól. Nem akarnak az új Transformers film lenni. El akarják kerülni, hogy a Tron Michael Bay alkotásaként kerüljön helytelenül a köztudatba. Elkeseredetten próbálnak minél összetettebb, sokrétű sztorit letenni az asztalra, mert ez az ami a CGI filmekből hiányzik. Ez a hozzáállás azonban egy csúnya öngólhoz vezetett.
Kísérleti jelleggel a film során bedobnak nagyjából 3 különböző irányt, amerre elindulhat a cselekmény, majd kiválasztják a legrosszabbat - viszont az idő már eltelt a másik kettő felvetésével - így abba se tudtak elég energiát fektetni, amit végül kiválasztottak. Kicsit olyan érzés, mintha az ember benn ülne az írók megbeszélésén. A központozás folyamatosan imbolyog, ami meglehetősen zavarossá teszi a dolgokat. Helyenként nekem kellett kutakodnom a gonosz indítékai után, mert cselekedetei nem tükrözték a korábban felállított képet. Az animátorok segítségével megfiatalított Jeff Bridges alakítja Clu-t, Kevin Flynn (szintén Bridges) computerizált hasonmását. Érdekes ellenség lehetett volna, ha nem adnak neki borzalmas terveket. A csatlósáról nem is beszélve.  Ezúton könyörögnék Hollywoodnak, hogyha megint előveszik valamelyik nagyhatalmú diktátor karaktert, mellőzzék a talpnyalót. A nézők irritálásán kívül egyébként se kapnak sok szerepet.

Ha jól emlékszem, a film első felében semmi kifogásolhatót nem találtam. A karakterek is rendben voltak, a lendülettel se volt gond, az akció meg egyenesen varázslatos volt. Majd jött a fordulópont. Egyébként a mozi bővelkedik kisebb-nagyobb fordulatokban. Csak az a gond, hogy mindegyik kiszámítható. Szóval, körülbelül a felezőpontnál Kevin Flynn kijelenti: Versenyt futunk az idővel. A legősibb trükk a feszültség fokozására. Amint tudatosul a nézőben, hogy ketyeg az óra, ösztönösen felemelkedik az adrenalinszintje. Ezért sem értem igazán, miért pont ezután kellett a filmnek satuféket nyomnia. Felkészítik a közönséget némi pörgésre, erre leülnek fél órát beszélgetni. Helyenként a semmiről. Na jó, nem a semmiről. Apa-fia dolgokról, amik hihetőbbé teszik a két ember kapcsolatát. De miért itt!? A cselekmény elején elfogadható lett volna, az adott időben azonban szerkezeti szempontból a lehető legrosszabb helyre került. Egy feszült helyzetben nem kezdünk el diskurálni Kevin kedvenc motorjáról.
Ráadásul készítőink nem tudták kihasználni saját környezetüket, így gyakran kacsingatnak vissza az eredeti filmhez. Hiba. Az utalásokkal nincs gond, de kiemelni egy unalmas sztorielemet és beilleszteni egy potenciálisan izgalmas jelenet helyére pofátlanság. Pedig korábban már bizonyították rátermettségüket az akciójelenetek terén. Mutathattak volna valami újat, amit eddig még nem láttunk. Addig rendben van, hogy felturbózták a fénymotor párbajt, de hol az önállóság?

A minél több sztori bepréselése mellett mással is próbálkoztak kitűnni a látványfilmek sorából. Meglepő módon a központi drámának szánt apa-fia kapcsolat még működik is. Némi konfliktussal el is vihette volna az egész filmet. Persze, vannak nézeteltéréseik, de semmi olyan, amit ne oldanának meg 2 perc alatt. Egy moziban, ahol gyengén kidolgozott ellenséggel kell megküzdeniük főhőseinknek, az jelenthet mentőövet, ha választás elé állítják a nézőt. Két pozitív karakter szembeállítása mélyebb együttérzést vált ki a közönségből, mert nehezebb eldönteni kinek is van igaza. A Tron: Örökségben kapunk egy gonoszt, aki többszörösen bizonyította elvetemültségét, jó tulajdonsága pedig jóformán nincs. Emellett három főhősünk szinte végig egy húron pendül. Nézőként túl egyszerű anyagot kapunk. De még egyszer mondom: a két főszereplő gond nélkül elhitette a sok évig tartó szétszakítottság érzését.
A film legfájóbb pontja az, ahogy Tront kezelték. Részletekbe nem mennék bele, de egyszerűbb lett volna, ha inkább kihagyják az egészből. Mi meg elfogadtuk volna, ha  csak a következetesség miatt szerepel a neve a címben.

Végül még egy pozitívum, mert karácsony van. Örültem, hogy nem remaket készítettek, hanem folytatást. Ráadásul ez az a fajta második rész, amit az előző rész után sok-sok évvel készítettek. Megtehették volna, hogy függetlenítik az korábbi filmtől, vagy új gárdával egy közvetlen folytatást csinálnak. De szerencsére nem ezt tették. Az Indiana Jones, a Toy Story vagy éppen a Wall Street mintájára megközelítőleg ugyanannyi idő telik el a két mozi története között, mint a valóságban. Plusz pont.

Még dicsérhetném a Daft Punk zenéjét, Olivia Wilde-ot, a film hangulatát, az apró utalásokat, amik összekötik a '82-es előddel. De nem teszem. Vagyis már megtettem. Nem állítom, hogy kötelező darab. Sokan le is húzták. Én viszont értékelem, hogy legalább megpróbált több lenni egy nagyszabású popcornfilmnél. Lehet, második nézésre már nem leszek ilyen elnéző és kukába vágom az egészet - de egyelőre azok közé tartozom, akik éltetik a filmet. Elvégre minden hibája ellenére rendkívül élveztem.

Mielőtt beülnék a Tron: Örokségre, szeretnék megosztani veletek néhány kósza gondolatot az első résszel kapcsolatban.
Tegnap láttam először ezt a technikai mérföldkőnek számító alkotást, és meg kell hogy mondjam, nem estem hasra tőle. Nem befolyásoltak olyan dolgok, mint a nosztalgia. Nem ez volt gyerekkorom kedvenc filmje. A mai filmek mellett még a látvány se szegezett a székbe. Ne értsetek félre! 1982-ben amit műveltek rendkívüli teljesítménynek számított. Tisztelem a készítőket, hogy a korlátozott lehetőségek mellett ennyi energiát fektettek a képi megvalósításba. Sőt, még mindig jól néz ki, de már nem éri el azt a hatást, mint mondjuk az új Star Trek vagy az Avatar. Ez persze természetes. Hogy is érhetné? 28 év nagyon sok idő. Nem áll szándékomban a kinézett miatt kötekedni. Az a film pozitívumai közé tartozik. Pont az a hibája, mint a mostani nagyszabású CGI filmeknek. Szinte minden energiát az effektekre összpontosítanak, közben meg megfeledkeznek a sztoriról és a karakterekről.
 A legszembetűnőbb probléma az össze-vissza vágás. Különösen az első 20 percben. Sűrűn követik egymást a különböző jelenetek, én meg csak kapkodom a fejem, azon gondolkozva, hogy most mi is történik. Nincs időm együtt érezni a történettel, mert amint vennék egy mély lélegzetet, már le is ment 2 új jelenet. Így sajnos nem lendületesnek érződik a film, hanem sietősnek.
Most, hogy a kapkodás miatt képtelen vagyok beleélni magamat az alkotásba, feltűnőbbek a történet és a szereplők hibái. Valahogy egyiknek sem érzem a miértjét. A karakterek motiváció és fejlődés nélkül szelik át a computer világát, egy olyan történetbe csomagolva, ami korántsem figyelemfelkeltő. Pedig benne volt a lehetőség. Egy programozó aki bekerül egy világba, ahol a programok fele Istenként tiszteli, a másik fele pedig a Fővezérlő program utasítására gyakorol hatalmat. Remek kiindulópont. Kellő átgondolással egy igazi klasszikus készülhetett volna, ami nem csak látványa, hanem magával ragadó története miatt is emlékezetes.

Nem akarok senki szép emlékeibe beletaposni. Sokat köszönhetünk ennek a filmnek. Meg is értem, hogy sokan miért szeretik annyira. De én nem fogom elkönyvelni a kedvenc mozgóképeim közé.

 Egy gyógyszer, ami segít kihasználni az agyunk 100%-át. Ha mindenki kaphatna ilyet, nem forgatnának többé szar filmek. Ez vajon elkészülne abban a világban? Eddig egyébként érdekes.

 A készítők és a szereplők beszélnek a sztoriról, meg Zack Snyderről.