Mozinauta

Lehet egyedül vagyok ezzel a véleménnyel, de ez a poszter eszméletlenül jó.

 ...!! A könyvadaptációkkal az a gond, hogy bármennyire népszerű az írott szöveg, semmi sem garantálja, hogy az a vásznon is működni fog. Lássuk be: 600 oldalnyi anyag nem igazán mondható forgatókönyv formátumnak. Egy regény nem ugyanúgy hat, mint egy 2 és fél órás film. Ha moziba megy az ember, beül a székbe és semmi mással nem akar foglalkozni. Hagyja, hogy beszippantsa a film, úszik az árral. Ezzel szemben egy könyvet nem feltétlenül egyben olvasunk el. A folyamatos feszültség, lendület nem játszik akkora szerepet a befogadásban, mert egy idő után leteszi az ember és csak másnap folytatja. A köztes időben pedig nem is nagyon gondol az olvasottakra (ezzel lehet vitatkozni). A lényeg, hogy ha egy regényt visznek filmre, a mesélésben vagy a történetben elkerülhetetlenek a változtatások.
Hihetetlennek tűnik, de az ilyen módosításokat nem azért csinálják, hogy idegesítsék a rajongókat, hanem mert mindent be kell sűríteni abba a filmnyi időbe, úgy, hogy a megszokott szerkezet se hulljon darabokra. Jelen esetben a probléma még égetőbb. Nem egy egész művet visznek vászon, csak egy felet. Itt válik a film egy struktúrális rémálommá. Amit Ronról írtam, és a karakter helyenként hanyag kezeléséről - apróságok. Csak az én gusztustalan karakterközpontú ízlésemet elégítették volna ki. De a rossz szerkezeti felépítés már egy sokkal komolyabb  hiba.

Semmi bajom a lassú filmekkel. Ahhoz, hogy valami érdekes legyen, nem kell egy adrenalinfutamnak lennie, mint a 2009-es Star Trek. A lényeg, hogy legyen íve és a feszültséget is fokozatosan adagolják. Ebben a halál ereklyéi sajnálatos módon - ha nem is bukik el - meglehetősen felemásra sikeredett. A tempó hullámzik. A film 1/3-ánál sokkal izgalmasabb jelenetet láthattunk, mint a finálé. A cselekményen nem érződik a természetes folyamatosság, a visszafordíthatatlanság. Eseménysorok követik egymást, melyeket pár percnyi bizonytalanság és egy váratlan  megvilágosodás köt össze. A fokozás jeleit még véletlenül se fedezhetjük fel. Ettől függetlenül a különálló események igen izgalmasak tudnak lenni. A baj az, hogy a rákövetkező jelenetek sosem múlják felül az előbbieket. Sem feszültség, sem érzelem, sem izgalom, sem intenzitás szempontjából. Ez alól a befejezés sem kivétel. Meglátásom szerint, egy jó finálénak egyik legfontosabb eleme a következő: amikor elérjük a történet csúcspontját, egy egész filmen átívelő problémát kell megoldani, vagy elbukni próbálkozás közben.
Példa: Csillagok háborúja. A galaxisra fenyegetést jelentő Halálcsillag a lázadók bolygója felé közeledik. Ha Luke nem semmisíti meg időben, a felkelők elbuknak, emellett meg kell tanulnia hinni önmagában és az Erőben. Lukenak sikerül a küldetés = a probléma megoldva.
Birodalom visszavág: Han Soloék a birodalom elől menekülnek, végül a felhővárosban kötnek ki. Ahol azonban Darth Vader már várja őket. Solot lefagyasztják, Luke kezét levágják, a világról alkotott képét pedig lerombolják = hőseink elbuktak.
A Harry potter hetedik részében semmi ilyen megoldásra váró dolog nincs. A horcrux megsemmisítése túl hamar történik, ahhoz, hogy tetőpontnak nevezzük. A halál ereklyéinek rejtélye pedig csak elvétve jelenik meg, emellett a megfejtése sem befolyásolja különösképpen a végkimenetelt (viszont gyönyörű, rendkívül kreatív animációval oldották meg a mesét). Tehát az üldözöttséget kell tekintenünk a film központjának. El is kapják őket. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy megtaláltuk az ívet. De ne felejtsük el, hogy ez a csapdába esés nem okoz túl sok fejfájást a főszereplőknek. Túl könnyű a menekülés, plusz a sztorira gyakorolt hatás is csekély.
Ha már a székbeszegezős befejezések jellemzőit taglaljuk, had írjak le még egy fontos tényezőt. Ez többnyire az ehhez hasonló, két részes, cliffhangerös filmekre vonatkozik. A fináléban valamilyen meghatározó eseménynek kell történnie, ami új irányba tereli az eseményeket, ami felforgatja az eddig felállított világképet és/vagy lehetetlenné teszi a rendellenesség megoldásának eddig alkalmazott módszerét. Esetünkben a film vége előtt horcruxokat keresnek, majd a következő rész elején ugyanezt a tevékenységet folytatják. Magyarul az elfogásuk semmit sem változtatott a történet lényegi vonalán.

Dobby halálával próbáltak rájátszani arra, hogy Harryék a legmélyebb ponton vannak; Voldemort (a pálca megszerzésével) viszont nyerő helyzetben. Ez az ellentét talán még működhetett is volna - de a házimanó túl keveset van színen ahhoz, hogy meghatározó része legyen a történetnek. Ne értsetek félre. Az összes könyv legszomorúbb pontjának éreztem, mikor Dobby meghalt. A filmben viszont kissé gyengének tűnt a pillanat. Ráadásul, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de elhalálozása hőseinket sem kényszerítette térdre. Természetesen mindenki szomorú, azonban ha minden könnycseppet letakarítunk, még mindig ugyanott tartanak, ahol a 146 perc folyamán már többször: egy gond kipipálva, és most mi a francot csináljunk?
Ha esetleg ott elvágják a jelenetet, mikor Harry tartja a vérző Dobbyt és segítségért kiált, már érdekesebb befejezést kapunk, mert függőben hagynak egy szálat. Akik olvasták a könyvet, úgyis tudják, hogy meghal, de mégis bennük lenne a remény vagy bizonytalanság (hátha a filmesek esetleg átírták a történéseket).
Másik lehetőség, hogy vágják rövidebbre az alkotást. Az utolsó két jelenet legyen az elfogatás és az, ahogy Voldemort megszerzi Dumbledore pálcáját. Puff, stáblista. A közönség meg be van szarva, mert azt hiszi, a Sötét nagyúr most megy és frissen szerzett játékával kibelezi a halálfalók által őrzött varázslókat.

Számomra ilyen részletek választották el a remek filmet a remélt tökéletestől. Minden amit leírtam abban segített volna, hogy egyedülálló darabként tekintsünk a könyv első felére. A készítők lehet csak arra gondoltak, hogyan ültethetik celluloidra az alapanyagot változtatás nélkül. Mivel a fordulatokat már úgyis mindenki tudja. Ebben is van ráció. Mégis jobban szerettem volna, ha önállóan megállná a helyét. Sokat szapultam, de igazából szeretem az atmoszféráját, az akciót, a töprengős részeket, a nehézségeket, melyeken szeretett karaktereinknek felül kell kerekedni. Másodjára remélhetőleg jobban fog esni.
Kicsit off: Ha jogtalanul szidtam, szójatok, de mentségemre szóljon: elég nehéz beleélni magamat a filmbe, ha a mellettem ülő paraszt pörkölt kukoricát hoz a moziba. Ez köztudottan az egyik leghangosabban ropogó rágcsálnivaló. Ráadásul elegendő van benne ahhoz, hogy végig kitartson. Főleg a csendes, meghitt jeleneteknél volt rohadtul idegesítő.  Újabb okot adott, hogy írjak egy posztot a mozizás íratlan szabályairól.
 

 Az a helyzet, hogy kivételesen meglehetősen bő lére eresztettem a mondandómat, így a szöveg hossza (hozzám képest) rémisztőre sikeredett. Attól tartva, hogy ránézésre túl időigényesnek tartanátok, és a kurzorotok a jobbfelső x-re vándorolna, stílusosan kettévágom a véleményt, úgy ahogy a készítők tették a könyvvel. Lehet nincs értelme, de a saját lustaságomból kiindulva elképzelhetőnek tartom, hogy valaki csak azért hanyagolná az írást, mert túl soknak tűnik. Folytatás holnap.

 Előre leszögezném, hogy sajnálatos módon elfogult vagyok a Harry Potter filmekkel. Nem tudok úgy tekinteni rájuk, mint más filmekre. A könyveket olvastam és az összes eddigi  részt láttam kismilliószor. Ha esetleg némelyik rosszabb volt az előzőnél, nem vettem észre, mert nem akartam észrevenni. A filmek részletes elemzése helyett csak a kalandot vágytam, amit meg is kaptam. Most viszont eljött az ideje, hogy minden régi gyermeki csodálatomat félretéve úgy értékeljem az alkotást, ahogy mást is értékelnék. Elvégre már a sztori sem gyerekmese. A harmadik részben megjelenő sötétség egyre nagyobb méreteket ölt, ami nem csak a ridegebb hangulatból látszik, hanem az egyre gyakrabban lemészárolt karakterekből is. 
Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a mélyebb elemzésbe, felhívom figyelmeteket, hogy a szöveg helyenként spoileres lehet. Nem szoktam ilyet csinálni, de most kénytelen vagyok. Mondjuk aki, beül erre a filmre az valószínűleg olvasta a könyveket és nem érheti meglepetés - de vannak spoiler-allergiás egyedek(mint például én), akik nem szeretik, ha megfosztják őket az apró meglepetések önálló felfedezésétől. Szóval értitek...

 Harry, Ron és Hermoine idén nem szállnak fel a Roxfort Expresszre. A suli helyett inkább elindulnak horcruxokat vadászni, mert ha nem teszik, Voldemort hatalomra kerül és senki sem tudja majd megállítani. A film felütése meglehetősen erőteljes. Látni, ahogy főszereplőink búcsút intenek a múltnak, szokatlan alaphangulatot ad a következő két és fél órára. Maga az összkép is más. A kastély teljes mellőzése és a folyamatos menekülés közepette csak a főhőseink emlékeztetnek arra, hogy egy HP filmet nézünk. A folyamatosan változó helyszínek minden biztonságérzetet kiölnek az emberből. Nem is beszélve az időközben kiépített diktatórikus rendszerről. A propaganda, a koncepciós perek, valamint az elnyomás közel sem hasonlítanak az első kviddics meccs, vagy a mindenízű drazsé bűvöletéhez. Ilyen gyökeres változásokat vinni egy történetbe, és mégis megtartani a lényegét, komoly feladat. (Abba, ha lehet, ne menjünk bele, hogy ez mennyire Rowling érdeme.)  A sztori végig Harryékre fókuszál, mi mégis kiváló képet kapunk az őket körülvevő világ szörnyűségeiről. Erre a legszebb példa, mikor hárman vonulnak egy zöld mezőn, aláfestésnek meg szól a rádióból az eltűntek névsora. A mozinak sok erős pillanata van - ez az egyik leghatásosabb. Tehát az alaphangulat elég szépen ki van dolgozva, amit csak erősít a fényképezés és a színrevitel.

De mi a helyzet a karakterekkel? A színészek játékába nem akarok belekötni. Különösen azért nem, mert a szinkron sokat változtathat az összképen. A hármasból is inkább csak Ronról szeretnék egy-két szót szólni. Elvégre ő az aki a legtöbb érzést vitte (vihette volna) bele a történetbe. Tudom, Hermione meg Harry is átmennek nehezen kezelhető dolgokon. Lásd: Harry, aki mögül eltűnt Dumbledore mint örök támogató, vagy Hermione aki elveszti szüleit és a felmerülő problémákat is mindig neki kell megoldania...de lássuk be: ha elegendő energiát fektetnek Ronba, elvihette volna a filmet. Családját állandó fenyegetésben tartják a halálfalók, fejvadászok, ő mégis elmegy barátaival horcruxokra vadászni. Nap nap után hallgatja a rádiót attól tartva, hogy bemondják egyik rokona nevét. Sérülése után szembesülnie kell a mellőzéssel, társai tehetetlenségével. Ekkor elkezd kételkedni a küldetésük végkimenetelében. Mikor előtör a felgyülemlett harag, faképnél hagyja Harryéket és kitudja hová megy. Kis idő múlva visszatér, megmenti a kiválasztottat és elpusztítja a megtalált hurcruxot. Na mármost, ez egy váz. Ezt a lelki vívódást kellett volna hitelesen előadni. Rupert Grint játékával csak helyenként van gond és akkor sem mindig az ő  hibája(hanem a rosszul megírt párbeszédé). De ezek az apró hibák mind a kulcsfontosságú jeleneteknél fedezhetők fel. Legszembetűnőbb példa talán az kajáldás jelenet. Bejön két halálfaló, rövid harc után lefegyverzik őket, majd jön Ron és felveti az ötletet, hogy öljük meg őket. Ez egy igen erős pillanat lehetett volna, de túlzottan laposan adja elő; Hermione rosszallására pedig Rémszem halálát hozza fel, amit mi nem láttunk csak elmondták nekünk, így az érdekes karaktermélyítő pillanat hatástalanságba fullad. Az érzés, hogy hanyagolják látható és érthető is, de kiborulása mégis kicsit korainak tűnt. Lehet, hogy csak a korábbi jelenet elhibázása zaklatott fel ennyire és csak kötekedem, de várhattak volna még egy kicsit a nagy vitajelenettel. Távolléte alatt nem bántam volna, ha némi képet kapunk a magányos harcos életviteléből. Ez persze csak részletkérdés.

Visszatérése és a horcrux megölése is jelentős lett volna. Egyrészt a fölöslegesség hamis gondolatának elűzése, másrészt a tehetetlenség és a bizonyítani akarás vágyának feloldása. Sajnos csak az előbbit használták ki maradéktalanul: Ron szembenéz félelmeivel, a közönség számára nyilvánvalóvá válik, hogy szereti Hermionét és végre a csapat hasznos tagjaként tekint magára. A korábbi jelenetek átgondolatlansága miatt viszont nézőként nem érzem, hogy megbékélt volna feladatával. Elvégre a családja még mindig odakint van. Tegyük fel, hogy a szöktetési jelenet folyamán, drámai zenei aláfestéssel látjuk, ahogy Rémszem Mordon meghal. Sokkolva vagyunk, szembesülünk a halálfalók erejével (hiszen leszámoltak a leghíresebb aurorral), George megsérül, Ron tudja, hogy családja nagyobb veszélben van, mint hitte. Az esküvői támadás után a kajáldában megjelenik két fejvadász. Szerencsére sikerül elbánni velük. Ront elönti a bosszúvágy, Rémszem említésére nekünk is eszünkbe jut a csata, valamint a pillanat, mikor a sebezhetetlennek hitt védelmező meghal. Ezáltal átérezzük mekkora veszélyt jelentenek a halálfalók, tehát kezdünk együtt érezni a gondolattal, hogy jobb lenne megszabadulni tőlük. Erre jön Hermione és megállítja a fiút, akinek nincs kinn levezetni a frusztrációt, ami egyre jobban feszíti. Emellett mindent feláldozott Harryért, aki azt sem tudja, mihez kezdjenek. Látva, hogy szerelme inkább a szemüvegessel törődik, kiborul és elhagyja őket. Az ezek után történtek, ha jól emlékszem nincsenek tisztázva, de reményeim szerint halálfalókra indult el vadászni ( alán a könyvben is így van). Ez lenne a logikus döntés, én ezt tenném. Vagy szembemennék azokkal, akik a szeretteimet fenyegetik, vagy hazamennék, és együtt harcolnék velük. Ebbe jó lett volna, ha betekinthetünk egy-két jelenet erejéig. Deus ex machina: jön egy világító gömb, megszólal Hermione hangja. Az egyedül vadászó Ronban felmerül a kétség, hogy cserben hagyta barátait. A hetek alatt kitisztult a feje, s látja, hogy ebben a világban erősebbnek kell lennie, akármilyen nehéznek is tűnik a horcruxok elpusztítása, azzal tesz a legtöbbet családjáért és barátaiért, ha minden erejével erre a feladatra koncentrál. Tehát visszamegy, esélyt kap a megbékélésre, hát lecsap. Kész, medálnak annyi. Ron lelke nyugodt. Társaiért és a világért is tett valamit.
Sejtem, hogy hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a stábtagokban, az igyekezet is látszik, de néhol a hanyagság,  és a létfontosságú részletek kihagyása miatt nem érzem át a történtek súlyát. Ha a fentebb említett pár plusz jelenetet becsempésszük a filmbe, máris kerekebb egészet kapunk – ami Ront és a belső világát illeti.
...folytatás

Van egy olyan érzésem, hogy a készítők már rég lezárták a film munkálatait, de a premier napját meggondolatlanul távolra tűzték ki, ezért most nincs jobb dolguk, mint posztereket photoshoppoglatni. Ez persze nem így van, de a kiadott poszterek mennyisége így is gondolkodóba ejti az embert.

Eddig úgy volt, hogy az új Harry Potter filmet konvertálva is vetítik majd, de a készítők kifutottak az időből, és nem tudnak előállni minőségi 3D-vel novemberig. A mostanság jellemző hollywoodi hozzáállással azt hinné az ember, hogy üssekavics, eltoljuk. De itt jön a kellemes meglepetés. Ahelyett, hogy tologatnák a premier napját, inkább lemondanak a harmadik dimenzióról. Talán azért is tartják magukat a dátumhoz, mert az előző filmet már csúsztatták fél évvel.

4 új poszterrel gazdagodott a HP hájp. Elférnének a falon az biztos. (kattra kiegészülnek.)

 Ehhez inkább nem fűznék semmit. Előzetes.
 

 Nincs túl messze a film, de TV spotokat nyomatni talán még kicsit korai. Vagy mégsem? Végülis a megszokott epic képsorok megint eszembe juttatték, hogy ez is érdekel.