...!! A könyvadaptációkkal az a gond, hogy bármennyire népszerű az írott szöveg, semmi sem garantálja, hogy az a vásznon is működni fog. Lássuk be: 600 oldalnyi anyag nem igazán mondható forgatókönyv formátumnak. Egy regény nem ugyanúgy hat, mint egy 2 és fél órás film. Ha moziba megy az ember, beül a székbe és semmi mással nem akar foglalkozni. Hagyja, hogy beszippantsa a film, úszik az árral. Ezzel szemben egy könyvet nem feltétlenül egyben olvasunk el. A folyamatos feszültség, lendület nem játszik akkora szerepet a befogadásban, mert egy idő után leteszi az ember és csak másnap folytatja. A köztes időben pedig nem is nagyon gondol az olvasottakra (ezzel lehet vitatkozni). A lényeg, hogy ha egy regényt visznek filmre, a mesélésben vagy a történetben elkerülhetetlenek a változtatások.
Hihetetlennek tűnik, de az ilyen módosításokat nem azért csinálják, hogy idegesítsék a rajongókat, hanem mert mindent be kell sűríteni abba a filmnyi időbe, úgy, hogy a megszokott szerkezet se hulljon darabokra. Jelen esetben a probléma még égetőbb. Nem egy egész művet visznek vászon, csak egy felet. Itt válik a film egy struktúrális rémálommá. Amit Ronról írtam, és a karakter helyenként hanyag kezeléséről - apróságok. Csak az én gusztustalan karakterközpontú ízlésemet elégítették volna ki. De a rossz szerkezeti felépítés már egy sokkal komolyabb  hiba.

Semmi bajom a lassú filmekkel. Ahhoz, hogy valami érdekes legyen, nem kell egy adrenalinfutamnak lennie, mint a 2009-es Star Trek. A lényeg, hogy legyen íve és a feszültséget is fokozatosan adagolják. Ebben a halál ereklyéi sajnálatos módon - ha nem is bukik el - meglehetősen felemásra sikeredett. A tempó hullámzik. A film 1/3-ánál sokkal izgalmasabb jelenetet láthattunk, mint a finálé. A cselekményen nem érződik a természetes folyamatosság, a visszafordíthatatlanság. Eseménysorok követik egymást, melyeket pár percnyi bizonytalanság és egy váratlan  megvilágosodás köt össze. A fokozás jeleit még véletlenül se fedezhetjük fel. Ettől függetlenül a különálló események igen izgalmasak tudnak lenni. A baj az, hogy a rákövetkező jelenetek sosem múlják felül az előbbieket. Sem feszültség, sem érzelem, sem izgalom, sem intenzitás szempontjából. Ez alól a befejezés sem kivétel. Meglátásom szerint, egy jó finálénak egyik legfontosabb eleme a következő: amikor elérjük a történet csúcspontját, egy egész filmen átívelő problémát kell megoldani, vagy elbukni próbálkozás közben.
Példa: Csillagok háborúja. A galaxisra fenyegetést jelentő Halálcsillag a lázadók bolygója felé közeledik. Ha Luke nem semmisíti meg időben, a felkelők elbuknak, emellett meg kell tanulnia hinni önmagában és az Erőben. Lukenak sikerül a küldetés = a probléma megoldva.
Birodalom visszavág: Han Soloék a birodalom elől menekülnek, végül a felhővárosban kötnek ki. Ahol azonban Darth Vader már várja őket. Solot lefagyasztják, Luke kezét levágják, a világról alkotott képét pedig lerombolják = hőseink elbuktak.
A Harry potter hetedik részében semmi ilyen megoldásra váró dolog nincs. A horcrux megsemmisítése túl hamar történik, ahhoz, hogy tetőpontnak nevezzük. A halál ereklyéinek rejtélye pedig csak elvétve jelenik meg, emellett a megfejtése sem befolyásolja különösképpen a végkimenetelt (viszont gyönyörű, rendkívül kreatív animációval oldották meg a mesét). Tehát az üldözöttséget kell tekintenünk a film központjának. El is kapják őket. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy megtaláltuk az ívet. De ne felejtsük el, hogy ez a csapdába esés nem okoz túl sok fejfájást a főszereplőknek. Túl könnyű a menekülés, plusz a sztorira gyakorolt hatás is csekély.
Ha már a székbeszegezős befejezések jellemzőit taglaljuk, had írjak le még egy fontos tényezőt. Ez többnyire az ehhez hasonló, két részes, cliffhangerös filmekre vonatkozik. A fináléban valamilyen meghatározó eseménynek kell történnie, ami új irányba tereli az eseményeket, ami felforgatja az eddig felállított világképet és/vagy lehetetlenné teszi a rendellenesség megoldásának eddig alkalmazott módszerét. Esetünkben a film vége előtt horcruxokat keresnek, majd a következő rész elején ugyanezt a tevékenységet folytatják. Magyarul az elfogásuk semmit sem változtatott a történet lényegi vonalán.

Dobby halálával próbáltak rájátszani arra, hogy Harryék a legmélyebb ponton vannak; Voldemort (a pálca megszerzésével) viszont nyerő helyzetben. Ez az ellentét talán még működhetett is volna - de a házimanó túl keveset van színen ahhoz, hogy meghatározó része legyen a történetnek. Ne értsetek félre. Az összes könyv legszomorúbb pontjának éreztem, mikor Dobby meghalt. A filmben viszont kissé gyengének tűnt a pillanat. Ráadásul, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de elhalálozása hőseinket sem kényszerítette térdre. Természetesen mindenki szomorú, azonban ha minden könnycseppet letakarítunk, még mindig ugyanott tartanak, ahol a 146 perc folyamán már többször: egy gond kipipálva, és most mi a francot csináljunk?
Ha esetleg ott elvágják a jelenetet, mikor Harry tartja a vérző Dobbyt és segítségért kiált, már érdekesebb befejezést kapunk, mert függőben hagynak egy szálat. Akik olvasták a könyvet, úgyis tudják, hogy meghal, de mégis bennük lenne a remény vagy bizonytalanság (hátha a filmesek esetleg átírták a történéseket).
Másik lehetőség, hogy vágják rövidebbre az alkotást. Az utolsó két jelenet legyen az elfogatás és az, ahogy Voldemort megszerzi Dumbledore pálcáját. Puff, stáblista. A közönség meg be van szarva, mert azt hiszi, a Sötét nagyúr most megy és frissen szerzett játékával kibelezi a halálfalók által őrzött varázslókat.

Számomra ilyen részletek választották el a remek filmet a remélt tökéletestől. Minden amit leírtam abban segített volna, hogy egyedülálló darabként tekintsünk a könyv első felére. A készítők lehet csak arra gondoltak, hogyan ültethetik celluloidra az alapanyagot változtatás nélkül. Mivel a fordulatokat már úgyis mindenki tudja. Ebben is van ráció. Mégis jobban szerettem volna, ha önállóan megállná a helyét. Sokat szapultam, de igazából szeretem az atmoszféráját, az akciót, a töprengős részeket, a nehézségeket, melyeken szeretett karaktereinknek felül kell kerekedni. Másodjára remélhetőleg jobban fog esni.
Kicsit off: Ha jogtalanul szidtam, szójatok, de mentségemre szóljon: elég nehéz beleélni magamat a filmbe, ha a mellettem ülő paraszt pörkölt kukoricát hoz a moziba. Ez köztudottan az egyik leghangosabban ropogó rágcsálnivaló. Ráadásul elegendő van benne ahhoz, hogy végig kitartson. Főleg a csendes, meghitt jeleneteknél volt rohadtul idegesítő.  Újabb okot adott, hogy írjak egy posztot a mozizás íratlan szabályairól.