Mozinauta

 Az év legvisszafogottabb és mégis legcsodálatosabb előzetese. HD.

 Jon Favreau az eddigi két Vasember film rendezője lemondott a harmadik rész rendezéséről. Helyette a Disneynek forgatja le a Magic Kingdomot. Köze lehet ennek ahhoz, hogy a Disney tavaly felvásárolta a Marvelt?
Favreau többek között azt is mondta, hogy olyan filmet szeretne forgatni, amivel meglepheti az embereket anélkül, hogy az elvárásoktól kelljen félnie. A teljes cikket itt találjátok.
Hülyén hangozhat, de még nincs veszve minden. Én azt mondom, ha Aronofsky rendezi a legközelebbi Rozsomák mozit(The Wolverine), akkor a Vasember hármat adják oda Paul Thomas Andersonnak vagy a Coen fivéreknek.

 Már én érzem magam rosszul, olyan erősen rugdossák ezt a szegény döglött lovat. Nem gyűlölködöm, csak nem érzem a folytatás szükségességét. Lehet, csak az előzetes adja elő rosszul a sztorit? Még meg lehet győzni.

 Elég érdekesnek tartom a The fight gets real szöveget, mikor éppen arról szól a film, hogy emberek helyett most már robotokat küldenek a ringbe. Ha pedig már láttunk gépeket, amelyek egész városokat romboltak le, minek kötelek közé szorítani őket? Valahogy nem érzem a műfaji dobbantást. Vagy már ott tartunk, hogy a közönség belefáradt a nagyszabású robotharcos filmekbe s visszatérünk a visszafogott, (szerintem nem is létező) gyökerekhez?

Update: a poszter linkjét elsőre elcsesztem, de mostmár ki lett javítva.

 Egyre furábbak ezek a képregényadaptációk. Már a Green Lantern trailere se volt százas, de ez arra is rátesz egy lapáttal. Félreértések elkerülésére: ettől függetlenül lehetnek jók. Tegnap jött egy felejtős poszter is.

 Az a helyzet, hogy kivételesen meglehetősen bő lére eresztettem a mondandómat, így a szöveg hossza (hozzám képest) rémisztőre sikeredett. Attól tartva, hogy ránézésre túl időigényesnek tartanátok, és a kurzorotok a jobbfelső x-re vándorolna, stílusosan kettévágom a véleményt, úgy ahogy a készítők tették a könyvvel. Lehet nincs értelme, de a saját lustaságomból kiindulva elképzelhetőnek tartom, hogy valaki csak azért hanyagolná az írást, mert túl soknak tűnik. Folytatás holnap.

 Előre leszögezném, hogy sajnálatos módon elfogult vagyok a Harry Potter filmekkel. Nem tudok úgy tekinteni rájuk, mint más filmekre. A könyveket olvastam és az összes eddigi  részt láttam kismilliószor. Ha esetleg némelyik rosszabb volt az előzőnél, nem vettem észre, mert nem akartam észrevenni. A filmek részletes elemzése helyett csak a kalandot vágytam, amit meg is kaptam. Most viszont eljött az ideje, hogy minden régi gyermeki csodálatomat félretéve úgy értékeljem az alkotást, ahogy mást is értékelnék. Elvégre már a sztori sem gyerekmese. A harmadik részben megjelenő sötétség egyre nagyobb méreteket ölt, ami nem csak a ridegebb hangulatból látszik, hanem az egyre gyakrabban lemészárolt karakterekből is. 
Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a mélyebb elemzésbe, felhívom figyelmeteket, hogy a szöveg helyenként spoileres lehet. Nem szoktam ilyet csinálni, de most kénytelen vagyok. Mondjuk aki, beül erre a filmre az valószínűleg olvasta a könyveket és nem érheti meglepetés - de vannak spoiler-allergiás egyedek(mint például én), akik nem szeretik, ha megfosztják őket az apró meglepetések önálló felfedezésétől. Szóval értitek...

 Harry, Ron és Hermoine idén nem szállnak fel a Roxfort Expresszre. A suli helyett inkább elindulnak horcruxokat vadászni, mert ha nem teszik, Voldemort hatalomra kerül és senki sem tudja majd megállítani. A film felütése meglehetősen erőteljes. Látni, ahogy főszereplőink búcsút intenek a múltnak, szokatlan alaphangulatot ad a következő két és fél órára. Maga az összkép is más. A kastély teljes mellőzése és a folyamatos menekülés közepette csak a főhőseink emlékeztetnek arra, hogy egy HP filmet nézünk. A folyamatosan változó helyszínek minden biztonságérzetet kiölnek az emberből. Nem is beszélve az időközben kiépített diktatórikus rendszerről. A propaganda, a koncepciós perek, valamint az elnyomás közel sem hasonlítanak az első kviddics meccs, vagy a mindenízű drazsé bűvöletéhez. Ilyen gyökeres változásokat vinni egy történetbe, és mégis megtartani a lényegét, komoly feladat. (Abba, ha lehet, ne menjünk bele, hogy ez mennyire Rowling érdeme.)  A sztori végig Harryékre fókuszál, mi mégis kiváló képet kapunk az őket körülvevő világ szörnyűségeiről. Erre a legszebb példa, mikor hárman vonulnak egy zöld mezőn, aláfestésnek meg szól a rádióból az eltűntek névsora. A mozinak sok erős pillanata van - ez az egyik leghatásosabb. Tehát az alaphangulat elég szépen ki van dolgozva, amit csak erősít a fényképezés és a színrevitel.

De mi a helyzet a karakterekkel? A színészek játékába nem akarok belekötni. Különösen azért nem, mert a szinkron sokat változtathat az összképen. A hármasból is inkább csak Ronról szeretnék egy-két szót szólni. Elvégre ő az aki a legtöbb érzést vitte (vihette volna) bele a történetbe. Tudom, Hermione meg Harry is átmennek nehezen kezelhető dolgokon. Lásd: Harry, aki mögül eltűnt Dumbledore mint örök támogató, vagy Hermione aki elveszti szüleit és a felmerülő problémákat is mindig neki kell megoldania...de lássuk be: ha elegendő energiát fektetnek Ronba, elvihette volna a filmet. Családját állandó fenyegetésben tartják a halálfalók, fejvadászok, ő mégis elmegy barátaival horcruxokra vadászni. Nap nap után hallgatja a rádiót attól tartva, hogy bemondják egyik rokona nevét. Sérülése után szembesülnie kell a mellőzéssel, társai tehetetlenségével. Ekkor elkezd kételkedni a küldetésük végkimenetelében. Mikor előtör a felgyülemlett harag, faképnél hagyja Harryéket és kitudja hová megy. Kis idő múlva visszatér, megmenti a kiválasztottat és elpusztítja a megtalált hurcruxot. Na mármost, ez egy váz. Ezt a lelki vívódást kellett volna hitelesen előadni. Rupert Grint játékával csak helyenként van gond és akkor sem mindig az ő  hibája(hanem a rosszul megírt párbeszédé). De ezek az apró hibák mind a kulcsfontosságú jeleneteknél fedezhetők fel. Legszembetűnőbb példa talán az kajáldás jelenet. Bejön két halálfaló, rövid harc után lefegyverzik őket, majd jön Ron és felveti az ötletet, hogy öljük meg őket. Ez egy igen erős pillanat lehetett volna, de túlzottan laposan adja elő; Hermione rosszallására pedig Rémszem halálát hozza fel, amit mi nem láttunk csak elmondták nekünk, így az érdekes karaktermélyítő pillanat hatástalanságba fullad. Az érzés, hogy hanyagolják látható és érthető is, de kiborulása mégis kicsit korainak tűnt. Lehet, hogy csak a korábbi jelenet elhibázása zaklatott fel ennyire és csak kötekedem, de várhattak volna még egy kicsit a nagy vitajelenettel. Távolléte alatt nem bántam volna, ha némi képet kapunk a magányos harcos életviteléből. Ez persze csak részletkérdés.

Visszatérése és a horcrux megölése is jelentős lett volna. Egyrészt a fölöslegesség hamis gondolatának elűzése, másrészt a tehetetlenség és a bizonyítani akarás vágyának feloldása. Sajnos csak az előbbit használták ki maradéktalanul: Ron szembenéz félelmeivel, a közönség számára nyilvánvalóvá válik, hogy szereti Hermionét és végre a csapat hasznos tagjaként tekint magára. A korábbi jelenetek átgondolatlansága miatt viszont nézőként nem érzem, hogy megbékélt volna feladatával. Elvégre a családja még mindig odakint van. Tegyük fel, hogy a szöktetési jelenet folyamán, drámai zenei aláfestéssel látjuk, ahogy Rémszem Mordon meghal. Sokkolva vagyunk, szembesülünk a halálfalók erejével (hiszen leszámoltak a leghíresebb aurorral), George megsérül, Ron tudja, hogy családja nagyobb veszélben van, mint hitte. Az esküvői támadás után a kajáldában megjelenik két fejvadász. Szerencsére sikerül elbánni velük. Ront elönti a bosszúvágy, Rémszem említésére nekünk is eszünkbe jut a csata, valamint a pillanat, mikor a sebezhetetlennek hitt védelmező meghal. Ezáltal átérezzük mekkora veszélyt jelentenek a halálfalók, tehát kezdünk együtt érezni a gondolattal, hogy jobb lenne megszabadulni tőlük. Erre jön Hermione és megállítja a fiút, akinek nincs kinn levezetni a frusztrációt, ami egyre jobban feszíti. Emellett mindent feláldozott Harryért, aki azt sem tudja, mihez kezdjenek. Látva, hogy szerelme inkább a szemüvegessel törődik, kiborul és elhagyja őket. Az ezek után történtek, ha jól emlékszem nincsenek tisztázva, de reményeim szerint halálfalókra indult el vadászni ( alán a könyvben is így van). Ez lenne a logikus döntés, én ezt tenném. Vagy szembemennék azokkal, akik a szeretteimet fenyegetik, vagy hazamennék, és együtt harcolnék velük. Ebbe jó lett volna, ha betekinthetünk egy-két jelenet erejéig. Deus ex machina: jön egy világító gömb, megszólal Hermione hangja. Az egyedül vadászó Ronban felmerül a kétség, hogy cserben hagyta barátait. A hetek alatt kitisztult a feje, s látja, hogy ebben a világban erősebbnek kell lennie, akármilyen nehéznek is tűnik a horcruxok elpusztítása, azzal tesz a legtöbbet családjáért és barátaiért, ha minden erejével erre a feladatra koncentrál. Tehát visszamegy, esélyt kap a megbékélésre, hát lecsap. Kész, medálnak annyi. Ron lelke nyugodt. Társaiért és a világért is tett valamit.
Sejtem, hogy hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a stábtagokban, az igyekezet is látszik, de néhol a hanyagság,  és a létfontosságú részletek kihagyása miatt nem érzem át a történtek súlyát. Ha a fentebb említett pár plusz jelenetet becsempésszük a filmbe, máris kerekebb egészet kapunk – ami Ront és a belső világát illeti.
...folytatás

A Bukottak bosszúja talán 2009 legszutyokabb filmje volt. Viszont nem tudom azt mondani, hogy a csalódás miatt a harmadik már nem is érdekel. Ráadásul ezt a szokatlanul hosszú teasert is nagyon odatették. Azért az Inceptionre hajazó zene befigyel.

Nem mondhatnám, hogy Michael Bay neve különösebb lelkesedéssel töltött el. Inkább ront az összképen.