A lelkes filmrajongók már hónapok óta arról álmodoznak, hogy egy sötét terembe ülnek napszemüveggel a fejükön, és az Avatart nézik. Egyrészt azért, mert Hollywood egyik legtehetségesebb rendezője dirigálta, másrészt pedig egy új 3D-s technológiáról van szó. De ennyi elég egy jó filmhez? Nem igazán. Még szerencse, hogy James Cameronnak van annyi esze, hogy tudja: a látvány egyedül már nem elegendő a mozizók lenyűgözésére.

Az elején lelövöm a poént: az Avatar megfelelt az elvárásoknak. Ezt manapság elég ritkán hallani. A siker kulcsa, hogy a rendező megtalálta az egyensúlyt a történet, a látvány és a karakterek között. És ez a jó mozi legfőbb ismérve. A mai filmek nagyja (akció, sci-fi, fantasy, akármi) ráfekszik a látványra, és elfelejti, hogy a fő cél a mesélés. A történetek közhelyesek, a karakterek laposak a végeredmény pedig bukás. Azt nem mondanám, hogy az Avatar sztorija teljesen eredeti vagy hihetetlenül fordulatos, de mégis elég érdekes ahhoz, hogy 160 percen keresztül lekössön. A lényeg, hogy Jake Sully egy mozgássérült katona, aki egy idegen bolygóm (Pandora) egy idegen testben egy idegen faj (Na’vi) bizalmába akar férkőzni. A tégláskodás közben szerelmes lesz az egyik bennszülöttbe, és átáll az ő oldalukra. Magyarul tényleg nem új a sztori, de a megvalósítás átlagon felüli.

A részletesebb elemzést kezdjük a Pandoránál. James Cameron és társai évekig tervezgették ezt a bolygót. Az élőlényektől kezdve az utolsó falevélig minden részletesen ki van dolgozva. Emiatt az egész könnyen átcsúszhatott volna egy unalmas dokumentumfilmbe egy másik bolygó bioszférájáról. Tény, hogy előszeretettel mutatják az élővilágot, de sehol se erőltetik annyira, hogy ellaposítsa a filmet. Inkább elvarázsol a hely, mindig csak többet szeretnél látni belőle, és mikor elindul a stáblista, sajnálod, hogy el kell hagynod a Pandorát.
A karakterek mind háromdimenziósak, és itt nem a képi megjelenésre gondolok, hanem a jellemekre. Vannak céljaik, érzéseik, és valamiféle fejlődésen is átmennek. Még szerencse, hogy jó színészeket béreltek fel, akik el is tudják játszani ezeket a szerepeket. Sam Worthington (Jake Sully) és Zoe Saldana (Neytiri) tisztességesen helyt álltak. Még Michelle Rodriguez se idegesített, pedig őt nem túlzottan kedvelem. Különösen szórakoztató volt Stephen Lang Quaritch ezredesként. Egy igazi badass gonosz akit csak a küldetés sikere érdekel.
Külön dicséret jár a rendezőnek, mert elérte, hogy érdekeljen a Na’vi-k sorsa. Az események során nem csak Jake állt át az oldalukra, hanem mi nézők is. Meggyőzött, hogy az emberek rosszak és semmilyen értéket nem képviselnek. Rávett minket, hogy a fajunk vesztéért szorítsunk. Ez zseniális.

Látszik, hogy Cameron beleadta szívét-lelkét ebbe a filmbe. Itt nem a könnyű pénzszerzésről van szó. Évekig tartó hosszú munka árán végre megoszthatta velünk az álmát. Nekem ennél több nem is kell. Ez a film tökéletes lezárása volt az évnek, de akár az évtizednek is. Ha még nem láttátok, ne ezt a hülyeséget olvassátok…futás a moziba.